Blog

Februárban sem tétlenkedtünk

Februárban sem tétlenkedtünk

Elérkeztünk február végéhez. Nem tudjuk ki hogy van ezzel, de mi már nagyon várjuk a tavaszt.

De amíg várjuk, addig sem tétlenkedtünk, számos programot indítottunk vagy épp folytattunk, hogy divatba hozzuk az értékeket és az etikát a társadalomban. Ezekből a programokból és februári eredményekből osztunk meg néhányat.

Eddig több, mint 2.000 gyermek jelentkezett a 9. országos gyerekpályázatunkra

Ismét nagy sikere van az országos gyerekpályázatunknak, melyet idén 9. éve rendezünk meg. Az ideire, melynek témája Tégy jót, varázsolj mosolyt!, eddig több, mint 2.000 gyermek jelentkezett egyénileg vagy csoportosan, óvodásoktól egészen a középiskolás korosztályig. 

A jövőnket a gyermekeink fogják építeni és bizony nem mindegy, hogy az milyen lesz se nekünk, se nekik. 

Ahogy Az út a boldogsághoz könyv is írja: “A ma gyermekeiből lesz a holnap civilizációja.” 

Így hát kitüntetett figyelmet fordítunk a gyerekekre, óvodákra, iskolákra, hogy átadjuk a tudást számukra egy olyan élet felépítéséhez és olyan világ megteremtéséhez, mely a tisztességen, becsületességen és őszinteségen alapul.

Gyerekpályázataink is ezt a célt szolgálják, mely júniusban egy igazán vidám, ünnepélyes díjátadóval fog zárulni, ahol a gyerekek pályamunkájukért átvehetik majd okleveleiket és  értékes ajándékaikat, mely ajándékokat eddig több, mint 60 cég támogatja.

43 tanárt képeztünk ki csak ebben a hónapban

Az út a boldogsághoz hírlevél

Ahogy a gyerekekre, úgy a pedagógusok segítésére is nagy figyelmet fordítunk. Ez már csak azért is így van, mert ők azok, akik igazán olyan értékekkel és példamutatással tudják felvértezni a diákokat, ami egy életen át meghatározó tud lenni.

Így hát most februárban 43 tanárt képeztünk ki arra, hogy miképp tudják osztályaikban visszaszorítani az agressziót, legyen az verbális vagy testi, és miképp tudnak igazi, motivált osztályközösséget építeni.

És hogy milyen volt az előadás? Íme egy visszajelzés a sok közül az egyik pedagógus tollából:

“32 év alatt nem kaptam ennyi útmutatást az agresszív gyerekekhez és a mindennapok leküzdéséhez, mint a main. A gyakorlati tanácsok, tapasztalatok megerősítettek abban, hogy van amit én is így használok, s miben kell változtatnom.” Judit pedagógus

Újabb 8.800 embernél, családnál, cégvezetőknél és alapítványoknál Az út a boldogsághoz könyvecskék

Az út a boldogsághoz hírlevél

Nagy összefogással februárban több, mint 8.800 emberhez, családhoz, cégvezetőhöz, munkavállalóhoz és alapítványhoz juttattuk el Az út a boldogsághoz könyvecskéket csapatunkkal, önkénteseinkkel és támogatóinkkal.

Bizony ez nagy összefogás eredménye, ezért minden segítség óriási érték számunkra és mindazok számára, akiknek segíteni tudunk.

Nagyon szépen köszönjük!

Divatba hozzuk az értékeket! Divatba hozzuk az etikát!

Barátsággal:

Az út a boldogsághoz Magyarország csapata

“Módodban áll megmutatni az utat egy kevésbé veszélyes és boldogabb élethez.”

részlet Az út a boldogsághoz könyvből

Újabb díjat adtunk át Debrecenben

Újabb díjat adtunk át Debrecenben

Hajdú-Bihar megye első csomagolásmentes üzlete, a Cekker bolt vehette át a kiemelt példamutatás az üzleti világban 2021. díjunkat.

Napjainkban, amikor a környezettudatosság már fel-felüti a fejét, de még nem általános. Amikor ugyan már sokat beszélünk a környezetvédelemről, de mégsem teszünk olyan sokat érte. Amikor a környezetszennyezés világszinten igen jelentős, mégis a profitorientáltság során legtöbbször háttérbe szorul környezetünk védelme, akkor nagyon jó érzés olyan emberekkel, vállalkozások tulajdonosaival találkozni, ahol a környezettudatosságnak kiemelt jelentősége van.

A Cekker boltban csomagolási hulladék nélkül, saját edénybe kimérve és megfizethető áron vásárolható meg mindaz, amire egy hulladékmentes háztartásban szükség van. Az élelmiszer-hulladék csökkentésében is nagy szerepet vállal, hiszen a vásárlók vásárolhatnak csak annyit, amennyire szükségük van. Ezáltal pedig arra ösztökélik az embereket, hogy kevesebbet pazaroljanak.

A Cekker bolt tulajdonosának, Kálmán Veronikának az üzleti tevékenységét, a környezettudatos vásárlás iránt elkötelezett szerepét díjaztuk a Virágozz és Prosperálj Alapítvány, a Mutass jó példát! kampány keretében.

A díjat Novák Antónia, az alapítványunk elnöke adta át, aki kiemelte: ”Az üzleti életben a környezettudatos példamutatás azért is fontos, mert vásárlók és üzleti partnerek széles körét motiválhatja arra, hogy ők is hasonlóan járjanak el vásárlási szokásaikban vagy kereskedelmi, üzleti gyakorlatukban. Bár időnként az egyén tévesen leértékelheti, hogy ő mennyire számít a Föld megóvásában, egy-egy jó kereskedelmi, üzleti vagy egyéni példa azt üzenheti számára, hogy igenis fontos a magatartása és egyéni felelősségvállalása.”

Mint Kálmán Veronika saját Facebook oldalán is megemlítette, „A Cekker bolt küldetése és tevékenysége párhuzamos a Mutass jó példát kampány céljával, amely nem más, mint a pozitív példák széles körű ismertté tétele a társadalomban.”

Kálmán Veronika boltjával méltán képviseli a Mutass jó példát! kampányunk ezen célját, továbbá azt, hogy a pozitív példák inspiráló erővel bírhatnak mások példamutatására, példamutató életére.

www.mutassjopeldat.hu

Januári eredményeink

Januári eredményeink

Elérkeztünk 2022. első hónapjának, vagyis januárnak a végéhez. Így hát gondoltuk megosztunk pár mozzanatot, eredményt januárból, alapítványunk életéből. Ahogy eddig is, most is fő célunk, hogy minél szélesebb körben felhívjuk gyerekek és felnőttek figyelmét az alapvető értékek fontosságára és mindazon nézőpontokra, melyek egy igazán örömteli és sikeres, boldog életet tudnak eredményezni, persze csak akkor, ha alkalmazásba is tesszük őket.

Éppen ezért számos program van folyamatban, iskolai előadások, a már 9. éve elindított országos kreatív gyerekpályázatunk, együttműködés cégekkel, vállalkozókkal, hogy teremtsünk együtt egy jobb világot Az út a boldogsághoz könyv segítségével és még sorolhatnánk.

Kitérünk most két területre, de természetesen a későbbiekben mindenről mesélni fogunk kicsit többet.

Újabb 4.500 embernél, családnál Az út a boldogsághoz könyv, többek között egy polgármesternél is

Január egy igen hideg hónap. Nincs igazán fesztivál, nincsenek közösségi kulturális megmozdulások, rendezvények, ahol sok-sok emberhez érhetnénk el, hogy átadjuk számukra a tudást egy jobb élethez.

De hideg ide, hideg oda, így is januárban több, mint 4.500 emberhez, családhoz juttattuk el Az út a boldogsághoz könyvecskéket csapatunkkal.

Örömünkre több, a társadalomért tenni akaró cég, bolt vezetője állt küldetésünk mellé, hogy Az út a boldogsághoz könyvecskék minél több emberhez való eljuttatásával divatba hozzuk az értékeket és az etikát a társadalomban.

Ahogy egy település polgármestere, aki egyben a helyi iskola igazgatója is fontosnak tartja a könyvben írottakat megosztani a diákokkal, így nem csak a könyvet használja iskolájában, hanem bizony a könyv megfilmesített verzióját, Az út a boldogsághoz DVD-t vetíti etika órákon. Íme a polgármester úr köszönő levele:

Kedves Alapítványi Tagok!

Számunkra nagyon megható és felemelő érzés volt, amikor újra gondoltatok a sátorhelyi gyerekekre. Látnotok kellett volna a gyermekek csillogó szemeit, amikor megkapták az ajándékokat. Az ovisoknak a fenyőfa alá helyeztük el, az iskolásoknak pedig a közös “oktató” film nézés előtt adtuk át a csomagokat.

Külön szeretném megköszönni a DVD-t. Az előző már “elkopott” a sok nézéstől, ezért örültünk az újnak. Ebben és az eljövendő tanévekben is használni fogjuk etika órákon.

Mégegyszer mindent köszönünk és áldott, békés új esztendőt kívánok mindannyiótoknak, és sok erőt a további munkátokhoz!

Továbbra is maradok tisztelettel: L. Árpád

Hogy összetartás legyen széthúzás helyett… 57.000 megjelenés az online térben

Januárban volt a Vallások világnapja és a Vallásszabadság napja.

Az út a boldogsághoz könyv így ír a vallások tiszteletének fontosságáról:

“A tolerancia jó alapkő az emberi kapcsolatok építéséhez. Ha valaki végigtekint azon a mészárláson és szenvedésen, amelyet a vallási intolerancia okozott az emberiség egész történelme során, és még a modern korokba nyúlóan is, akkor láthatja, hogy az intolerancia nagyon túlélésellenes tevékenység.

A vallási tolerancia nem azt jelenti, hogy nem juttathatjuk kifejezésre saját hitünket. Viszont azt igenis jelenti, hogy a másik vallásos hitének és meggyőződésének aláásására vagy megtámadására irányuló törekvés mindig is egyenes út volt a bajba…”

Mi is tehetünk azért, hogy erősítsük az összefogást, a tiszteletet és erre minél több ember figyelmét is felhívjuk.

Így hát több se kellett csapatunknak, mindkét napon kiemelt figyelmet fordítva e fontos napokra, megosztottuk a világhálón a “Tiszteld mások vallásos hitét!” kis filmünket, hogy minél több emberhez eljusson mások vallásának tisztelete. Hiszen az összefogás és egymás tisztelete a fontos és követendő egy boldog élethez, nem pedig a széthúzás. És ahogy az élet minden területére igaz, igaz ez a vallásoknál, a különböző világnézetek esetén is.

Online tevékenységünknek köszönhetően így januárban több, mint 57.000-szer jelentek meg társadalmi célú hirdetéseink, többek között a már említett, Tiszteld mások vallásos hitét! fejezet kisfilmje.

Köszönjük segítőinknek, támogatóinknak, hogy mellettünk állnak!

Bízunk benne, hogy tetszett mindaz a kis szösszenet, amit bemutattunk!

Kívánunk minden szépet, és egy igazán klassz, virágzó, örömteli következő hónapot!

Divatba hozzuk az értékeket! Divatba hozzuk az etikát!

Barátsággal:

Az út a boldogsághoz Magyarország csapata

“Módodban áll megmutatni az utat egy kevésbé veszélyes és boldogabb élethez.”

részlet Az út a boldogsághoz könyvből

Kiemelt példamutatás a társadalmi felelősségvállalásért díjat adtunk át Debrecenben

Kiemelt példamutatás a társadalmi felelősségvállalásért díjat adtunk át Debrecenben

Méltán érdemelte ki a Tündérkör Alapítvány, Tóth Ferenc vezetésével a Mutass jó példát kampányunk kiemelt példamutatás a társadalmi felelősségvállalásért díját.

A Tündérkör Alapítvány önkéntesei és támogatói hosszú ideje ember feletti áldozatot vállalva segítenek a nehéz sorsú, bajba jutott gyerekeken és családjaikon.

A kiemelt példamutatás a társadalmi felelősségvállalásért díjat az alapítványunk elnöke, Novák Antónia adta át. Méltatta, hogy a Tündérkör Alapítvány, Tóth Ferenc vezetésével időt és energiát nem sajnálva azon dolgoznak, hogy a rászoruló gyerekek és családjaik életét könnyebbé tegyék. Ennek érdekében több száz kilogramm tartós élelmiszert, édességet és tisztítószert gyűjtenek rendszeresen. Karácsony idején ügyeletet tartanak olyan esetekre, ha valakinek azonnali segítségre lenne szüksége. Koncerteket és jótékonysági gálákat szerveznek azért, hogy segítséget nyújtsanak olyan családoknak, akik tartósan szükséget szenvednek.

A Tündérkör Alapítvány a díjat a Mutass jó példát! nevű országos kampányunk keretében nyerte el, melynek célja az volt, hogy a pozitív emberi példákat ismertté tegyük a társadalom szélesebb köreiben, ezáltal ellensúlyozzuk a gyermekeinkre, barátainkra és az egész társadalomra zúduló negatív példákat és hatásaikat. A Tündérkör hűen tükrözi alapítványunk célját, mely nem más, mint divatba hozni a pozitív értékeket, szemben a sokszor értékesnek beállított negatív mintákkal.

A Mutass Jó Példát! kampányt Az út a Boldogsághoz könyv Mutass jó példát fejezete ihlette.

“Fontos vagy más emberek számára. Hallgatnak rád. Hatni tudsz rájuk”- részlet Az út a Boldogsághoz című könyvből.

www.mutassjopeldat.hu

Virágzó és prosperáló boldog új évet kívánunk!

Virágzó és prosperáló boldog új évet kívánunk!

Hamarosan elérkezünk egy újabb év végéhez. Egy nagyszerű és olykor kihívásokkal teli év végéhez. Hisszük, hogy bármily’ kihívásokkal is találjuk szembe magunkat, hogy a végén sikeresen jövünk-e ki belőle, nagyban függ tőlünk is, attól, hogy lehetőségként tekintünk-e rájuk és attól, hogy ennek fényében milyen döntéseket hozunk és milyen lépéseket teszünk. És persze hisszük, ha az ember mindezt egy nagyszerű csapattal, barátokkal, társakkal tudja végigjárni, igazán kiemelkedő eredményeket érhet el és büszkén tekinthet vissza eredményeikre és mindazokra, akikkel azokat elérte. 

 

Csapatunk célja, hogy divatba hozzuk az értékeket és az etikus hozzáállást az élethez, mégpedig széles körben a társadalomban, országosan és bizony olykor országhatárokon túlnyúlóan is. Célunk, hogy egy barátságosabb, segítőkészebb, őszintébb, példamutató, virágzó társadalomban éljünk, ahol az emberek boldogok lehetnek és ahol sikeres jövőt építhetnek.

 

Jól tudjuk, hogy ezt bizony nem egyedül mi, Az út a boldogsághoz Magyarország csapata érjük el, hanem bizony együtt önkénteseinkkel, segítőinkkel és támogatóinkkal.

És hogy mit is értünk el idén? Hogy csak pár dolgot említsünk:

Közel 140.000 családnál a tudás egy jobb élethez

Közel 140.000 emberhez, családhoz juttattuk el és nyújtottuk át számukra idén Az út a boldogsághoz könyvecskéket, mint a tudást és reményt egy boldogabb élethez. Korábbi évekkel együtt, így most már több, mint 700.000 családhoz juttattuk el Az út a boldogsághoz könyvet és annak üzenetét.

 

Így tudsz helyesen dönteni – Az út a boldogsághoz elvei gyerekek számára

Idén nyár végén megjelent Az út a boldogsághoz könyv „gyerek nyelven” írt változata, hogy már kisgyerek korban megtanulhassák a gyerekek, hogy miként jár kéz a kézben az erkölcs, etika és az alapvető értékek, valamint a boldogság és sikeresség. Ennek a gyerekkönyvecskének a neve Így tudsz helyesen dönteni, melyet idén már közel 2.500 gyermeknek nyújtottunk át.

8. Országos Gyerekpályázatunk – Segíteni jó, segíteni menő!

Idén már 8. éve rendeztük meg országos gyerekpályázatunkat. Idei Segíteni jó, segíteni menő! kreatív gyerekpályázatunkra több, mint 1.500 gyermek jelentkezett egyénileg, illetve csoportosan iskolákból, óvodákból, és közel 400 gyermeket, szülőt, tanárt láttunk vendégül az ünnepélyes pályázati díjátadónkon.

Iskolai előadásaink tanári karoknak

Bár 2021. sem segítette az iskolai programjainkat a különböző korlátozó intézkedések miatt, mégis közel 250 pedagógust képeztünk ki országszerte tanári karoknak tartott előadásaink révén nagy-nagy nyereségekkel. Így eddig közel 1.300 pedagógussal ismertettük meg az erkölcs és etika, valamint azok gyerekek számára való megismertetésének fontosságát ahhoz, hogy a gyerekek képesek legyenek sikeres, boldog életet építeni és összetartó közösséget kovácsolni.

Online térben Az út a boldogsághoz üzenete

 

Kihasználva az online térben rejlő lehetőségeket és előnyöket, miszerint rengeteg emberhez érhetünk el és hívhatjuk fel a figyelmüket az alapvető értékekre és arra, hogy miképp is érdemes és lehet élni egy igazán méltó és sikeres életet, így online kampányunk által idén több, mint 3.500.000-szer jelentek meg Az út a boldogsághoz gondolatai és több, mint 400.000-szer voltak láthatók Az út a boldogsághoz társadalmi célú hirdetéseink.

 

Köszönjük valamennyi barátunknak, önkéntesünknek, támogatónknak, hogy lehetővé teszik célunk elérését, amely nem más, mint egy olyan társadalom, mely becsületességen, tiszteleten, őszinteségen és virágzáson alapul, ahol a jó példát megbecsülik, elismerik és ahol az emberek élethez való etikus hozzáállása a kívánatos és az elismert. Nagyon nagy érték számunkra és mindazok számára, akiknek segíteni tudunk!

 

Kívánunk hát egy igazán virágzó, prosperáló, boldog új évet minden kedves barátunknak, támogatónknak, olvasónknak! 

Barátsággal:

Az út a boldogsághoz Magyarország csapat tagjai

 

Idén is elindult a Boldogság Manó akciónk

Idén is elindult a Boldogság Manó akciónk

Idén is elindult Az Út a Boldogsághoz Magyarország Karácsonyi Boldogság Manó akciója.

A jótékonysági akciónk célja pedig nem más, minthogy örömet varázsoljunk olyan gyermekek szívébe, akiknek nemigen jut ajándék a karácsonyfa alá.

Nagy öröm, hogy 10. éve, évről-évre egyre több jószándékú ember támogatja kezdeményezésünket azáltal, hogy szebbnél szebb játékokat és könyveket juttatnak el hozzánk, ezzel segítve a nehezebb sorsú gyerekek, családok ünnepét és boldogságát.

A tavalyi évben több, mint 3000 játékot sikerült átadni rászoruló gyerekeknek, valamint tartós élelmiszert a rászoruló családoknak. Ennek eredményeképpen a sok-sok hozzánk beérkező ajándékból 2 hátrányos helyzetű falu valamennyi családját tudtuk segíteni, valamint 2 közösségi ház szegényebb gyerekeit, amiért nagyon hálásak voltak.

Ebben az évben célunk túlszárnyalni mindezt és sok-sok gyermek arcára mosolyt csalni, hogy minél több hátrányos helyzetű gyermeknek varázsoljuk szebbé a karácsonyát.

Az akcióhoz természetesen bárki csatlakozhat. Így ha idén is akad használt, de jó minőségű, jó állapotú játékotok, amit szívesen eljuttatnátok rászoruló gyerekeknek, örömmel segítünk benne.

Köszönjük szépen, ha idén is számíthatunk Rátok! És köszönjük azoknak is, akik már csatlakoztak jótékonysági akciónkhoz!

További információt itt találhatsz jótékonysági akciónkról: https://azutaboldogsaghoz.hu/karacsonyijatekgyujtes/

Szeretettel: Az Út a Boldogsághoz Magyarország csapata

Segíteni jó, segíteni menő! Országos Gyerekpályázat záróműsora és díjátadója

Segíteni jó, segíteni menő! Országos Gyerekpályázat záróműsora és díjátadója

Diákok, szülők és pedagógusok voltak hivatalosak a Segíteni jó, segíteni menő! Országos Gyerekpályázat június 19-i díjátadójára a Bókay-kertben.

Az ezúttal már nyolcadik alkalommal kiírt országos gyerekpályázatunk célja az volt, hogy a gyerekek megtapasztalják a segítségnyújtás örömét, valamint hétköznapibbá, divatosabbá tegyék az önzetlen tenni akarást. Az óvodások és iskolások bármely technikával bemutathatták tevékenységüket, például rajz, festmény, ragasztott kép, batikolás, montázs vagy más technikákkal, akár cselekvéssel is.

A résztvevő gyerekek, családok, óvodák és iskolák teljesítményét „Jók” és „Legjobbak a jók között” elismerésekkel jutalmaztuk. A „Legjobbak a jók között” díjazott egyéni és csoportos indulók ajándékcsomagot is átvehettek a színpadon és minden induló elismerő oklevélben részesült. A pályázó gyerekek teljesítményének értékét emeli, hogy olyan megméretésen értek el sikert, amelyen már több ezer gyerek és sok száz iskola vett részt nem csak Magyarország minden térségéből, hanem még külföldről is.

Nagy örömünkre a résztvevő szülők úgy értékelték az eseményt, hogy az a díjátadón túl, szinte egy második gyereknappá vált. Ez nem volt túlzás, hiszen az eseményt bohócműsor, „Csillagok háborúja sztárok” és más gyerekanimációs foglalkozások vezették fel. Hozzájárult a hangulathoz, hogy közel egy év „online világ” után, már végre személyesen vehettek részt élő rendezvényen a gyerekek, szüleik és pedagógusaik. Bár az országos szabályok miatt a jelenlévők száma nem haladhatta meg az ötszázat, igazi fesztiválhangulat alakult ki ezen a délutánon a Bókay-kert szabadtéri színpadán.

Elnökünk, Novák Antónia, a Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány vezetője kiemelte, hogy a 2021-es pályázat témájának a segítség fontosságát és felemelő erejét választották, hogy a fiataloknál erősítsék az összefogás, a segítség, a barátságosság és másokért való felelősségvállalás fontosságát. Elismerően nyilatkozott az iskolákról, óvodákról és a pedagógusokról is, akik áldozatos munkájukkal, szabadidejüket sem kímélve juttatták sikerélményhez diákjaikat, óvodásaikat. Az Alapítvány elnöke továbbá kiemelte és megköszönte annak a több, mint 60 vállalkozás támogatását, felelősségvállalását, melyek fantasztikus ajándékokkal támogatták a pályázatot, a pályázat küldetését, lehetővé téve ezzel a legjobb 500 pályázó gyermek ajándékokkal való jutalmazását.

Bár a 2021. évi pályázat ezzel véget ért, de hamarosan, 2021. júliustól indul is a következő pályázat, melynek témája: „Tégy jót, varázsolj mosolyt!” és melyre már júliustól lehet majd jelentkezni.

A magára hagyott Csenyéte települést támogattuk

A magára hagyott Csenyéte települést támogattuk

A halmozottan hátrányos helyzetben lévő Csenyéte falu lakóit ajándékoztuk meg 2020. végén a Boldogság Manó nevű jótékonysági akcióval. A Boldogság Manó idén már “8 éves”. Ennyi ideje gyűjt és ajándékoz a Virágozz és Prosperálj Alapítvány nehéz sorsú családoknak.

Önkénteseinkkel több, mint 3.000 játékot gyűjtöttünk össze azzal a céllal, hogy olyan gyerekeknek juttassuk el, akiknek nem csak a karácsonyi ajándék álom, de még a mindennapi eledelük sem biztosított. Az összegyűjtött játékokból és tartós élelmiszerből jutott a Csenyéte nevű kicsiny borsodi falunak is. Nekünk az az érték, hogy sikerült mosolyt varázsolni Csenyéte gyermekeinek arcára.

Kiss István, a település polgármestere alaposan meglepődött, amikor felhívtuk telefonon, hogy az ő faluját is támogatja idén az Alapítvány. Ezt válaszolta: „Nem gondolta, hogy valakinek fontosak azok a halmozottan hátrányos helyzetű emberek, családok, akikért mi felelősséget vállaltunk.”

Csenyéte - A Virágozz és Prosperálj Alapítvány jótékonysági akciója - Boldogság Manó

Novák Antónia, az alapítványunk vezetője szerint „A koronavírus probléma ezen időszakában még inkább szükség van az elesettek támogatására, hiszen a társadalom figyelmét más gondok kötik le. Az alapítványnál nem gondoljuk, hogy egy-egy ilyen akció elegendő. Nem becsüljük azonban le annak értékét, amit ezzel üzenhetünk a rászorulóknak.

Üzenetünk pedig ez számukra: „Fontosak vagytok és nem csak gondolunk rátok!”

Miért éppen Csenyéte?

Hallottunk arról, hogy eléggé drámai, mások szerint pedig felháborító események történtek januárban Csenyétén. Ez nagyon megosztotta a közvéleményt. Nem idézzük fel részletekbe menően, de bármi is történt, azt valamilyen módon a szegénység is indukálta. Amit mi, önkéntesek tehetünk, az az, hogy gyűjtünk és adományozunk szegényeknek. Különösen  fontos gyerekeket támogatni. Nincs gyerek, aki hibáztatható lenne azért a helyzetért, amibe született. Mi, felnőttek felelősséget érzünk azért, hogy gyerekeknek és más felnőtteknek egyaránt megmutassuk, mégpedig saját példánkon, hozzáállásunkon keresztül, hogy összefogással, figyelemmel, törődéssel és barátságossággal lehet igazán célokat elérni, örömet okozni és harmóniában élni – követve azt az elvet, miszerint:”

„Próbálj úgy bánni másokkal, ahogy te szeretnéd, hogy ők bánjanak veled.”

Az Út a Boldogsághoz

A Virágozz és Prosperálj Alapítvány egyben Az Út a Boldogsághoz nemzetközi kampány magyarországi képviselője. Ezért nem meglepő, hogy a játékok és tartós élelmiszerek mellett minden család csomagja tartalmazott egy Az Út a Boldogsághoz könyvecskét. A könyvben szereplő általános és egyszerű életvezetési javaslatokat bárki sikerrel használhatja saját és hozzátartozói életének jobbítására.

Az akcióban oroszlánrészt vállaltak önkénteseink, közöttük Józsa Zsuzsanna és Kovácsné Pécsi Melinda. Ők nagyon örülnek annak, hogy még idén további hátrányos helyzetű falut, közösségeket lepünk meg adományokkal. Elnökünk, Novák Antónia felhívta a figyelmet arra, hogy mindez nem jöhetett volna létre a sok lelkes adományozó nélkül. Az ő segítségükkel, hozzájárulásukkal gyűjtöttünk játékokat és szereztünk be tartós élelmiszert. Minden segítőnknek köszönjük az önzetlen segítséget ehhez a 2020. évi karácsonyi akcióhoz.

Csenyéte polgármestere és A Virágozz és Prosperálj Alapítvány jótékonysági akciója - Boldogság Manó
Online Gyereknevelési Előadás 2020. június 12.

Online Gyereknevelési Előadás 2020. június 12.

Gyakorlatias Online Gyereknevelési előadás

A 2020. június 12-i élő közvetítés felvételének szerkesztett változata

– Hogyan szoktasd le a számítógépről, ha eddig csak előtte ült?
– Hogyan teheted motiváltabbá a gyereket?
– Mit ér majd a gyerek „online tudása” szeptemberben?
– Ne bajlódj annyit, inkább tanítsd meg beosztani az idejét!
– Változtathatunk azon, ha nem segít a gyerek?

Előadó: Novák Ferenc tanár

Az előadó üzenete számodra:

„Rengeteg tanárnak és szülőnek adtam már gyereknevelési tanácsot, és mindezek alapján úgy tapasztaltam, hogy a legfontosabb, amit minden szülőnek tudnia kellene, hogy nem létezik olyan nevelési hiba, amit az adott problémára adott helyes technikával ne lehetne pár hét alatt helyrehozni. Ha a szülők tudnák ezt, nem hibáztatnák többé sem magukat, sem a gyereket, és talán még az iskolát sem.”

 

Előadás a nevelésről

Megnyugtató Gyereknevelési Online Előadás Szülőknek

Megnyugtató Gyereknevelési Online Előadás Szülőknek

Témák


Hogyan teheted motiváltabbá a gyereket?

Mit ér majd a gyerek „online tudása” szeptemberben?

Ne bajlódj annyit, inkább tanítsd meg beosztani az idejét!

Hogyan szoktasd le a számítógépről, ha eddig csak előtte ült?

Változtathatunk azon, ha nem segít a gyerek?

Időpont


2020. június 12.

16:30-18:00

Az online előadás díjmentes.


Előadó


Novák Ferenc (tanár, agressziókezelési specialista és a gyerekneveles.hu főszerkesztője)

 

Az előadó üzenete számodra:

„Rengeteg tanárnak és szülőnek adtam már gyereknevelési tanácsot, és mindezek alapján úgy tapasztaltam, hogy a legfontosabb, amit minden szülőnek tudnia kellene, hogy nem létezik olyan nevelési hiba, amit az adott problémára adott helyes technikával ne lehetne pár hét alatt helyrehozni. Ha a szülők tudnák ezt, nem hibáztatnák többé sem magukat, sem a gyereket.”

Jelentkezz most,

és írd meg előre saját kérdéseidet is, ha vannak!

JELENTKEZÉS

A  GYEREKNEVELÉSI  ELŐADÁSRA

A Megnyugató Gyereknevelési Online Előadásra az alábbi űrlap kitöltésével tud jelentkezni.

Ne felejtse el, ha van konkrét kérdése, melyre választ, vagy segítséget kíván kapni, azt megírhatja az előadónak ezen keresztül a jelentkezési űrlapon keresztül.

Erre az e-mail címre fogjuk elküldeni a webinárium belépési linkjét, ezért nagyon fontos, hogy az e-mail cím helyesen legyen megadva.
Előadás a nevelésről
X