Óvodai Elfogadás Program

Előadás – Képzés – Program

Pedagógusok, gyerekek és szülők a megmondhatói, hogy mennyi lelki fájdalmat okoz az óvodák mindennapi életében egymás megértésének, tiszteletének hiánya, a kiközösítés, rivalizálás és irigység a gyerekek között, a szabályok semmibe vétele, a durvaság és a testi vagy akár lelki agresszió.

 

Persze ahány óvoda, annyiféle aránya és súlya van a jellemző viselkedési nehézségeknek. Néhány helyen alig érezhető ellentét és kiközösítés a gyerekek között, míg máshol csak lelkes pedagógusok áldozatos munkája teszi többé-kevésbé élhető hellyé a gyerekközösséget. Azonban mindenhol elkél egy kicsivel több tisztelet az óvoda pedagógusok, a szülők és a gyerekek irányában is, valamint az együttműködés és elfogadás növelése.

 

 

Milyen lenne egy „ilyen” óvoda?

 

Ha egy óvodában magas lenne az elfogadás, akkor ott azt tapasztalnánk, hogy a gyerekek nem akarnák mindenáron megváltoztatni a másikat, nem akarnának külön lenni a többiektől, nem akarnák kiabálással vagy fizikai erőszakkal „bizonyítani” az igazukat, valamint ritkábban fordulna elő, hogy csak a másik teljes legyőzése okozna valakinek örömet.

 

Egy ilyen óvodában a gyerekek és a tanárok közötti elfogadás mértéke is nagyobb volna. Egy ilyen iskolában jól együtt tudnának működni egymással a különböző képességű, különböző bőrszínű, különböző gazdasági helyzetű családból érkező gyerekek és inkább az együttműködésre és együtt játszásra, egymás segítésére helyeződne a hangsúly.

 

 

Az Óvodai Elfogadás Program

 

Az Óvodai Elfogadás Program célja az elfogadás növekedése gyerekek és gyerekek, valamit gyerekek és óvoda pedagógusok között, valamint békésebb, együttműködőbb, szabálytisztelőbb gyerekek és olyan közösség, amellyel kapcsolatban más pedagógusok, szülők és a gyerekek is észreveszik, hogy valami jó irányban változott.

A program végére a gyerekek megtanulnak „a másik fejével is gondolkodni”, a közösség érdekeit is figyelembe venni, és a környezetükért is nagyobb felelősséget vállalni és ezt anélkül teszik, hogy közben saját magukat kellene feladniuk vagy megtagadniuk.

 

A program díjmentes óvodák számára. Egy napos képzéssel indul az óvoda pedagógusok számára, mert magát a programot ők folytatják csoportjukkal. A foglalkozások száma a gyerekek korától, képességeiktől és a közösségen belüli viszonyoktól függően 24-30 alkalom.

 

Az Óvodai Elfogadás Program hatékonyan kiegészíthető az Alapítvány által díjmentesen nyújtott interaktív bábjátékkal, ahol a gyerekek számára Röfi Döfi segítségével megelevenedik a kedvesség, a másikra való odafigyelés, a barátságosság és mások elfogadásának fontossága.

Szeretné az Óvodai Elfogadás Programot az óvodájában?

 

Töltse ki az alábbi űrlapot!

Érdeklődés díjmentes iskolai / óvodai programok iránt

További iskolai programok

Iskolai Etikai Kódex
Iskolai Elfogadás Program
Etikus Iskola Program
A legjobb benned van! interaktív előadás középiskolásoknak

További iskolai előadások

Agresszió kezelési előadás tanári karnak
Hivatásom tanár - motivációs előadás
Gyereknevelési előadás szülőknek

További óvodai program

Óvodai Elfogadás Program