10. Támogasd egy egész nép érdekében felállított és vezetett kormányt!

10. Támogasd egy egész nép érdekében felállított és vezetett kormányt!

.

Megtörténhet, hogy gátlástalan, gonosz emberek és csoportok bitorolják a kormány hatalmát, és saját céljaikra használják fel azt.

Egy olyan kormány, amelyet kizárólag a saját érdekeiket szem előtt tartó egyénekért és csoportokért szerveznek és működtetnek, megrövidíti a társadalom élettartamát. Ez mindenki túlélését veszélyezteti az országban – még azokat is veszélyezteti, akik ezzel próbálkoznak. A történelem tele van olyan esetekkel, amikor egy kormánynak ez lett a veszte.

Az ilyen kormányokkal való szembeszegülés rendszerint csak még több erőszakot szül.

Ám amikor az effajta visszaélések széles körben elterjednek, figyelmeztetésül felemelhetjük a szavunkat. És az ilyen kormányt nem kell aktívan támogatni; törvénytelenségek elkövetése nélkül – egyszerűen az együttműködés megvonásával – végül mégis elő lehet idézni reformot. E könyv írásakor is több olyan kormány van a világon, amely csakis azért van hanyatlóban, mert az emberek azzal fejezik ki csendes egyet nem értésüket, hogy egyszerűen nem működnek együtt. E kormányok sorsa kockán forog: a balszerencse bármely rosszkor jövő szele elsöpörheti őket.

Másrészt viszont, ha a kormány szemlátomást az EGÉSZ nép érdekében – nem pedig valami érdekcsoport vagy egy őrült diktátor érdekében – keményen dolgozik, akkor azt a végsőkig támogatni kell.

Létezik egy „kormányzásnak” nevezett tárgy. Az iskolákban főleg „állampolgári ismereteket” tanítanak, de ez pusztán arról szól, hogy a jelenlegi rendszer hogyan épül fel. A tényleges tárgy, a „kormányzás” különböző címszók alá sorolható be: politikai gazdaságtan, politikai filozófia, politikai hatalom stb. A „kormányzás” egész tárgya és az, hogy hogyan kell kormányozni, igen egzakt dolog lehet, szinte műszaki tudomány. Akinek fontos, hogy jobb kormánya legyen – olyan, amely nem okoz bajt –, annak javasolnia kell, hogy ezt már kisiskolás korban tanítsák; de utánaolvasni is lehet: nem olyan nehéz téma, ha a szokatlanabb szavaknak utánanézel.

Elvégre az emberek és véleményformálóik azok, akik izzadnak, küzdenek, és vérüket ontják az országukért. A kormány nem tudja a vérét ontani, még csak mosolyogni sem tud: a kormány csupán az emberekben élő elképzelés. Aki valóban élő, az az egyes ember – te.

 

A boldogsághoz vezető út nehezen járható, ha a zsarnokság elnyomása árnyékolja be.
Ismeretes, hogy egy jóindulatú kormány, amelyet az EGÉSZ nép érdekében állítottak fel, és érte vezetnek, elegyengeti az utat: 

amikor ilyen kormány van hatalmon, az megérdemli a támogatást.