Hivatásom Tanár

Motivációs előadás tanári karnak

A Hivatásom Tanár Motivációs Előadás alkalmazható önállóan, vagy bármely Etikus Iskola Program elején.

A tanárok sem egyforma személyiségek. Egyik tanár jobban bírja a gyűrődést, a másik kevésbé. Ismerünk olyan idős tanárokat, akik úgy mentek nyugdíjba, hogy alig csökkent a diákoknak szánt mosolyuk átható ereje. Mások viszont hamar és sok keserűséget gyűjtenek magukba, végül külső nézőpontból akár házsártos embereknek is tekinthetők, pedig szívük mélyén nem azok.

Egyre több pedagógus számol be arról, hogy a kiégés jelei mutatkoznak rajta, kevésbé lelkes már az iskolai tanári munka végzésében. Fiatal pedagógusok között pedig előfordul, hogy attól tartanak, majd velük is így lesz. Mit jelent a kiégés? Az a folyamat, melynek során valakinek a lelkesedése egy bizonyos időtartam alatt lecsökken, és elveszíti saját hajtóerejét, ami korábban egy cél felé vezette. Esetünkben ez a cél a pedagógus pályán betöltött szerep és az azzal elérni kívánt eredmények.

 

Fenntartható egy pedagógus lelkesedése hosszú távon?

Erre is választ ad, de sokkal több ennél a Hivatásom Tanár, motivációs előadás pedagógusok számára.

  • A tanár szerepe és hatása messze nagyobb, mint gondolja
  • Mit üzen neked Arisztotelész a múltból?
  • Hibáink és mások hibáinak elhelyezése.
  • Mit tehet a tanár, ha úgy érzi mindenki „megőrült körülötte”?
  • Hogyan állítsd a Te oldaladra a szülőt?
  • Gyere le a „sakktábláról”!

 

Inspiráció felújítva

Bár az időt nem forgathatjuk vissza, de ez az előadás bizonyos értelemben mégis visszaviszi a pedagógust arra a pontra, amikor még világos és egyszerű volt a célja azzal, hogy tanít. Amikor még bőven volt inspiráció, amikor még nem voltak csalódások a pályán.

A pályájuk elején lévő tanárok pedig kapnak néhány egyszerű, de erőteljes nézőpontból készített „pajzsot”, hogy előre kivédjék vagy csökkentsék a kiégés esélyét.

 

Előadás hossza

Az Hivatásom Tanár Motivációs Előadás díjmentes, hogy bármely iskola igénybe tudja venni. Hossza 1,5 – 2 óra.

Szeretné tanári közössége számára a Hivatásom Tanár motivációs előadást?

 

Töltse ki az alábbi űrlapot!

Érdeklődés díjmentes iskolai / óvodai programok iránt

További iskolai programok

Iskolai Etikai Kódex
Iskolai Elfogadás Program
Etikus Iskola Program
A legjobb benned van! interaktív előadás középiskolásoknak

További iskolai előadások

Agresszió kezelési előadás tanári karnak
Hivatásom tanár - motivációs előadás
Gyereknevelési előadás szülőknek

További óvodai program

Óvodai Elfogadás Program