Archív cimkék: értékek

Segíteni jó, segíteni menő! Országos Gyerekpályázat záróműsora és díjátadója

Segíteni jó, segíteni menő! Országos Gyerekpályázat záróműsora és díjátadója

Diákok, szülők és pedagógusok voltak hivatalosak a Segíteni jó, segíteni menő! Országos Gyerekpályázat június 19-i díjátadójára a Bókay-kertben.

Az ezúttal már nyolcadik alkalommal kiírt országos gyerekpályázatunk célja az volt, hogy a gyerekek megtapasztalják a segítségnyújtás örömét, valamint hétköznapibbá, divatosabbá tegyék az önzetlen tenni akarást. Az óvodások és iskolások bármely technikával bemutathatták tevékenységüket, például rajz, festmény, ragasztott kép, batikolás, montázs vagy más technikákkal, akár cselekvéssel is.

A résztvevő gyerekek, családok, óvodák és iskolák teljesítményét „Jók” és „Legjobbak a jók között” elismerésekkel jutalmaztuk. A „Legjobbak a jók között” díjazott egyéni és csoportos indulók ajándékcsomagot is átvehettek a színpadon és minden induló elismerő oklevélben részesült. A pályázó gyerekek teljesítményének értékét emeli, hogy olyan megméretésen értek el sikert, amelyen már több ezer gyerek és sok száz iskola vett részt nem csak Magyarország minden térségéből, hanem még külföldről is.

Nagy örömünkre a résztvevő szülők úgy értékelték az eseményt, hogy az a díjátadón túl, szinte egy második gyereknappá vált. Ez nem volt túlzás, hiszen az eseményt bohócműsor, „Csillagok háborúja sztárok” és más gyerekanimációs foglalkozások vezették fel. Hozzájárult a hangulathoz, hogy közel egy év „online világ” után, már végre személyesen vehettek részt élő rendezvényen a gyerekek, szüleik és pedagógusaik. Bár az országos szabályok miatt a jelenlévők száma nem haladhatta meg az ötszázat, igazi fesztiválhangulat alakult ki ezen a délutánon a Bókay-kert szabadtéri színpadán.

Elnökünk, Novák Antónia, a Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány vezetője kiemelte, hogy a 2021-es pályázat témájának a segítség fontosságát és felemelő erejét választották, hogy a fiataloknál erősítsék az összefogás, a segítség, a barátságosság és másokért való felelősségvállalás fontosságát. Elismerően nyilatkozott az iskolákról, óvodákról és a pedagógusokról is, akik áldozatos munkájukkal, szabadidejüket sem kímélve juttatták sikerélményhez diákjaikat, óvodásaikat. Az Alapítvány elnöke továbbá kiemelte és megköszönte annak a több, mint 60 vállalkozás támogatását, felelősségvállalását, melyek fantasztikus ajándékokkal támogatták a pályázatot, a pályázat küldetését, lehetővé téve ezzel a legjobb 500 pályázó gyermek ajándékokkal való jutalmazását.

Bár a 2021. évi pályázat ezzel véget ért, de hamarosan, 2021. júliustól indul is a következő pályázat, melynek témája: „Tégy jót, varázsolj mosolyt!” és melyre már júliustól lehet majd jelentkezni.

X